Madonna, egy cháredi szemében

A minap ellátogattam egy edzőterembe, ahova a barátnőm szerzett nekem egy ingyen próba-hetes kártyát. 

Ez egy kizárólag nőknek fenntartott hely, ami azt jelenti hogy a kliensek nagy része ortodox, ezen belül is nagy számban vannak chárediek.

Nagyon kellemes atmoszférája van a teremnek. Alapvetően szeretem ezeket a "férfiaknak belépni szigorúan tilos" eseményeket, legyen szó imádkozásról vagy izzadásról. 

Van valami nagyon elementáris és megindító abban, amikor nők egymást és magukat (és az Ö.valót) ünneplik. A ros chódes női tfila-körök valami ilyesmit is képviselnek.

Talán a tükör előtt való ugrabugrálás, miközben héberül üvöltözi valaki hogy "egy, kettő - előre step, hátra mambo" kevésbe megható, de mindenesetre sokkal kényelmesebben ugrabugrálok, ha nem állnak az ajtóban férfiak. 

(Erről - mármint a női együttlétről - jut eszembe: még gyerekkoromból is az egyik legélénkebb emlékemként az maradt meg, amikor egyszer anya-lánya tea délután volt a suliban. Minden olyan rózsaszín volt, elegáns és illatos. Na meg a kalapok! Mindig mosolyt csal az arcomra.)

Viszont a minap nem ugrabugráló órán voltam, hanem az un. elipszis gépen edzettem. 

Az összes ellipszis gép egy sorban van (kb 10) és ezekhez van három tv rendelve. Vagyis ketten vagy hárman néznek egy tv-t, és az hallgatja, aki a tv-hez csatolt gépen edzik. 

Nem voltak túl sokan a teremben, és elfoglaltam a helyemet egy ilyen tv-hez csatolt gépnél, ami egyben azt is jelenti hogy én döntök tv csatornákat illetően. 

Bekapcsoltam az MTV-t. 

10 perc múlva a mellettem lévő gépre egy cháredi nő lép rá. Egy nő, aki annyira vallásos, hogy a fejtakarását még nők előtt sem veszi le. 

Feltételezhető hogy nincs internete és rádiója otthon, tv-je pedig egészen biztosan nincs (hacsak nem az ágy alatt vagy a szekrényben tartják).

De itt, az edzőteremben, nem tudja levenni a szemét a képernyőről. 

Én pedig egyre jobban zavarban vagyok, mert éppen egy rövid kis ruhában smárol az énekesnő valami fekete macsóval a videoklipben. 

De a cháredi szomszédom csak bámulja. 

A következő klipben is van egykét provokatívabb jelenet, de nem annyira eget rengető. Ennek ellenére meg akarom kérdezni, hogy nem zavarja-e. Percekig gondolkozom rajta. Először, azon, hogy hogyan kérdezném meg héberül. Aztán pedig azon, hogy megkérdezzem-e egyáltalán, elvégre ő jött ehhez a géphez (amikor több szabad volt).

Aztán Madonna eldönti a kérdést helyettem, egy brutálisan cniesztelen klippel. Már annyira szégyellem magamat, hogy nem bírom nézni a monitort, és megszólítom a nőt angolul: "Ha zavar, csak szólj, és elkapcsolom."

A nő leveszi az eddig odaragasztott szemeit a tv-ről, kicsit megrázza a fejét és azt mondja tökéletes amerikai akcentussal "whatever, it's fine." (azért írtam angolul mert a "whatevert" nehéz lefordítani.)

Hát jó, akkor hagyom, gondolom magamban. 

A nő pedig továbbnézni. 

2 perccel később hozzám fordul a nő és zavart arckifejezéssel azt mondja: "Tudod, zavarnia kéne. De egyszerűen vonzódom ehhez. Nem tudom nem nézni" - és leszállt az ellipszis gépről. 

Chodes tov és chag sameach!

Poszt-poszt: Ebben az edzőteremben láttam először nőket fel és levenni parókát. 

Egy korombeli lány amikor feltette, már nem hittem volna korombelinek. Inkább az anyukám korosztályának tűnt. 

Énekelni vagy nem énekelni

Múlt héten az öcsém iskolai csoportja Izraelbe látogatott,  viszonylag sok időt töltettek Jeruzsálemben, így nekem is volt lehetőségem várost nézni velük (és az öcsémmel lenni). 

Csütörtök reggel a Herzl hegyen kezdtek, először az ott található múzeumba mentünk (ami egy professzionálisan álcázott cionista agymosás. Még nekem is könnyes volt a szemem), majd a katonai temetőben sétálgattunk egy jó darabig. 

A hős katonák, a miniszterelnökök, és az állam egyéb nagy embereinek sírjai után eljutottunk Szenes Hannához. 

Talán a csoport nem volt egészen tisztában azzal, hogy Szenes miért ennyire fontos személy Izraelben - de én számítottam rá, hogy a magyar származású idegen vezetőnk el fog itt időzni. Ha az izraeliek valamit tudnak a magyar zsidóságról, akkor az Szenes Hanna. Bőven a Dohány utcai zsinagóga előtt van a sorban. 

Miután az idegen vezető befejezte Szenes Hanna élet történetének az elmondását, 1 percnyi csöndet kért a tiszteletére. 

Amikor pedig ez letelt, azt kérdezte: Ismeritek ti a Tikvát?

Kínos hallgatás. 

Én pedig már a fejemet fogom, mert nem tudtam kinek kéne magát jobban szégyellnie: az idegen vezetőnek, amiért magyar gyerekektől azt várja, hogy az izraeli himnuszt énekeljék, vagy a gyerekeknek, amiért x évnyi zsidó oktatás után nem tudják a Tikvát. 

Természetesen nagyon rövidesen egyértelművé vált, hogy nem lesz itt semmiféle éneklés. Az idegen vezető és az osztályfőnök pedig nagyon rázták a fejüket.

Na de még mindig zavart a kérdés(kör). 

Miért várta el hogy a Tikvát énekeljük? Valószínüleg akkor sem énekelték volna el, ha tudják. Egy temetőben egy idegen (?) himnuszt énekeltetni  egy rakás 16 éves gyerekkel talán nem a legtalálóbb. Vagy nem idegen a Tikva?  Tudniuk kellett volna a Tikva szövegét, dallamát? Mégis, hol tanulnák meg, judaisztika órán? Örülök, ha az ünnepeket tudják kicsit mélyrehatóbban. Vagy ha fel tudják sorolni Izrael szomszédait. Esetleg ha tudnak két mondatot héberül. 

Na de a himnusz? 

Vagy ez általános műveltség kéne hogy legyen?

Minden zsidó gyereknek a diaszpórában tudnia kéne a zsidó állam himnuszát? 

Valószínűleg Szenes Hanna szívesebben hallotta volna a Tikvát, mint bármi mást. De himnuszt nem olyan egyszerű énekelni. 

Nem is azon múlt, hogy tudja-e a csoport a szövegét vagy nem. 

Amikor Amerikában éltem, énekeltem az iskola kórusban, ahol rajta volt a repertoáron a himnusz. 

Nagyon szép dallama van, szerettem is énekelni, de mindig elfogott valami furcsa érzés. 

Hiszen mégsem volt az enyém. Lehet, hogy egy idő után az lett volna. Sőt, lehet hogy az is lesz egyszer. 

Csakúgy mint a Tikva, amit először Szarvason kellett volna énekelnem (talán akkor, ott, is hallottam először), de akkor felháborodottan toporzékoltam. Ma meghatottan állok, ha meghallom. 

Talán egyszer olyan beleéléssel fogom énekelni, mint a magyar himnuszt. 

Vagy mint a Szól a kakas már-t. 

Poszt- poszt: az öcsémék elmentek, ráadásul hivatalosan is beköszöntött a tél, ezek most kicsit lelomboznak. 

Viszont már csak napok kérdése is itt van Chanukka. Nem a kedvenc ünnepeim egyike, de a már-chesván és kiszlév elejének az ünneptelensége annyira szörnyű, hogy most szinte számolom a perceket chágig.

Jeruzsálemi elvetemültségek - 1. rész

Avagy az első hamis somer negijá élményem

Talán felhúzott szemöldökkel kérdezitek, hogy mitől lesz a somer negijá hamis, de valószínüleg többen inkább afelől érdeklődnétek hogy mi ez a somer izé.

A somer izé  a Jeruzsálemben élő fiatal első számú kifejezése amit ismernie kell. Tudniillik ha belekerül a randik és a romantikus ismerkedés világába, akkor előbb-utobb találkozni fog vele. 

A "sommer" azt jelenti hogy tart, mint a gyakran használt sommer sábbát (sojmer sábosz) esetében, ami annyit tesz hogy szombattartó. A sommer negiája pedig a negijá törvények tartója, obszerválója. 

A negijá azt jelenti, hogy érintés. Aki a sommer negijá, az nem érinti meg az ellenkező nemet, kivéve ha illető férjéről/feleségéről, gyerekeiről, szüleiről, nagyszüleiről vagy unokáiról van szó. 

Gyakorlatilag két oka van ennek a törvénynek, az egyik hogy a menstruáló nőt tilos megérinti (niddá törvények), a másik hogy az érintés piszkos gondolatokhoz vezethetnek (hirhur) , és akár még szexhez is. 

Felvilágosultabb ortodoxok ráznak kezet, általában azzal indokolva, hogy megalázó a másik félnek, ha visszautasítják. És persze a kézrázásnak nincsen szexuális tartalma. Bár a chárediek biztos erről is máshogy vélekednek .

Ennyit a definícióról, még oldalakat lehetne írni csak a halachájáról, de az feltehetőleg nem sokotokat érdekelne.

Na de hogy kapcsolódik ez hozzám?

Nem rég egy ortodox zsinagógában megismertem egy srácot. 

Én nagyon hamar egyértelművé tettem, hogy nem tartom magamat ortodoxnak, nehogy mielőtt rájönne hogy nem vehet el feleségül a fura feminista szokásaim miatt, már fülig szerelmes legyen belém. (haha)

De tényleg nem szerettem volna félrevezetni. 

Ő nagyon nyitottnak és pluralistának mutatkozott, kicsit vitatkoztunk a női szerepekről meg vmi másik random sábeszi halacháról, és amikor elköszöntünk, megbeszéltük hogy találkozunk másnap. Ez így is történt. 

Első két találkánk alkalmával nem ért hozzám, amiből azt következtettem, hogy sommer negiája, mivel elég furcsa úgy elköszönni valakitől egy randi után, hogy még a kezemet se rázza meg. (Mármint Jeruzsálemben nem furcsa, csak én ekkor még pesti randizó-fejjel gondolkodtam).

Kicsit megijedtem, gondolván hogy ez az ember mérföldekkel van az én obszervancia szintemtől, és most a legkevésbé arra van szükségem, hogy valaki állandóan lelkiismeret-furdalást akarjon bennem kelteni, amiért nem csak a sárga úton járok. 

Szerencsére a következő alkalommal megfogta a kezemet és így egyértelművé vált, hogy érintkezik nőkkel. Még Mose Feinstein szerint is tilos kézen fogva sétálgatni, ergo neki vagy valami nagyon liberális poszekja van, vagy egyáltalán nem somer. 

Pár nap múlva jött a hideg zuhany, amikor is a kávézóban a lehető legmesszebb ült tőlem és egyértelműen visszautasította a (minimális) közeledésemet. Ellenben amikor kijöttünk és elbúcsúzni készültünk, egy ház mögé húzott és megfogta a kezem. 

Én rögtön tudtam mivel van dolgom. 

Az ortodoxia aljával. A fake, vagyis hamis somer negiája gyakorlójával. 

Olyannal, aki probléma nélkül megfogja a kezedet, ha nem lát senki, sőt meg is csókol, és akár... (na ez a hirhur, inkább hagyjuk). Viszont ha van rá esély, hogy valaki meglátja, akkor természetesen nem ér nőkhöz. 

És ott, ebben a pillanatban jogosan mondhattam neki: "Hipokrita". Amely inkább így hangzott: "Hipokrita??!!!!!!!" (és mindezt angolul)

Először mentegetőzött, hogy ő nem akar másnak (aki látna minket) kellemetlen helyzetet okozni (ugyanerre hivatkozva gyakran házastársak sem érintkeznek az utcán). Szkeptikusan néztem rá, mire bevallotta hogy egyszerűen nem akarja hogy más lássa, amint megérint egy nőt. 

Az ő helyzetében szó nincs arról, hogy a közössége, családja kirekesztené, stb. 

Szimplán hamis(an) somer negijá. 

Poszt-poszt: A poszt címe arra utal, hogy Beezrát Hásem lesz folytatás. A további részek nem ehhez a témához fognak kapcsolódni, hanem egyéb jeruzsálemi jelenségekre fogok reflektálni. Olyasmire, ami csak vallásos zsidó közegben nevezhető "jelenségnek". Emellett elvetemültek is, mert épeszű ember nem gondolná hogy ilyenek léteznek.

Rögeszmém

Tegnap este Muszrarában (Kelet- Jeruzsálemet és Nyugat- Jeruzsálemet elválasztó zöld vonal melletti negyed) voltam egy barátomnál sábesz vacsorán, rendkívül kellemes társasággal és kiváló étellel. 

Na de én mégis rossz szájízzel hagytam el a lakást, tudniillik valaki valami olyat mondott, ami nem hagyott nyugodni egész este.

A mondat így hangzott: "You have an obsession with halacha."  Vagyis, rögeszméd a halacha. A zsidó vallási törvények megszállottja vagy. 

A kontextus pedig az volt, hogy ez az izraeli fiú csinált kiddust, de nem itta meg az előírt mennyiséget. (Egy revi'it, amely 86 köbcenti, többsége az előírt. Vagyis 44 köbcenti. De van olyan vélemény amely szerint 150 egy revi'it. )

Magyarul a srác nem teljesítette se magának, se senki másnak a kiddus micváját. 

Én pedig, amilyen érzéketlen hülye vagyok, nem vettem csöndben tudomásul és csináltam magamnak kiddust, hanem megjegyeztem neki utólag.

A fent olvasható válaszán pedig először vérig sértődtem, mély melankóliába estem, majd beláttam, hogy sajnálatos, de igaz. 

Hiszen nem elég, hogy az én rögeszmém, de még másokra rá is akarom erőltetni. Feltehetőleg ezért jegyeztem meg neki. Szerettem volna, hogy a segítségemmel legközelebb valóban teljesítse a micvát. Hiszen én mindig (na jó, általában) örülök, ha valaki kijavít. Eszembe se jutott, hogy őt teljesen hidegen hagyják a kiddus mondás részletei.

Nem voltam ám mindig ilyen.  Ez Jeruzsálem hatása. Itt mindenki azt feltételezi, hogy mások is a jiddiskájt fanatikusai, és alig várják, hogy mesélj nekik egy új Tórát, taníts nekik egy niggunt, de legfőképpen, hogy mondj nekik egy halachát, amit eddig nem tudtak. Ha forrást is mondasz, akkor extrán hálásak. 

Szóval beleestem ebbe a hibába, azt hittem örülni fog, hogy szólok. Hát nem így történt.  

Poszt-poszt: Amúgy szép sábeszom volt, ma reggel egy olyan minjenben voltam, amely csak havonta egyszer találkozik, viszont 8tól 2ig imádkoznak. Sáchrisz után van kiddus, kb fél óra, de ígyis legalább 5 óra davenolás. Szóval csak a legkitartóbbnak ajánlom, és csak annak aki szeret sokat énekelni, esetleg táncolni. 

És mivel  nagyon korán megy ki a szombat, sábesz-sláfon kívül nem csináltam semmit. Jaj, azok a héber szavak...kellett volna...Na, akkor majd most. 

Gite voch!

Konzervatív korszakom végének kezdete

Radikális lépésre szántam el magamat - illetve radikálisnak tűnőre. 

Megváltoztattam a facebook-profilom "religious views" -át. 

Conservative Jewból Jew lettem. 

Otthon szinte minden körülmények között védtem a mozgalmat, büszkén felvállaltam maszorti-identitásomat, próbáltam jó PR személyként működni. Mérgesen pattogtam, amikor Norman Lamm, a Yeshiva University ex ros jesivája kijelentette, hogy nem sokára kaddist mondhatunk a konzervatív mozgalomért, és rendkívül elszomorított, amikor rájöttem, hogy esetleg még igaza is lehet. 

Ergo, ha valamire emlékeznek a magyar zsidók velem kapcsolatban, akkor az az, hogy a maszorti/konzervatív judaizmus tántoríthatatlan támogatója vagyok. ("A magyar zsidók" alatt nem tudom kit értek, mindenesetre nem feltételezem, hogy oly sok ember egyáltalán tudná hogy ki vagyok.)

A fentiből következik, hogy meglephet "egy magyar zsidót" (aki ismer), hogy a világháló legfontosabb social-networking (ez mi magyarul?) lapján én már nem konzervatív zsidóként szerepelek.

A képeimet törölgettem, amikor egy véletlen kattintás alkalmával észre vettem, hogy Conservative Jew vagyok ottan. 

Néztem pár mp-ig ezt a két szót, közben kissé húztam a számat, és 5 mpcel később már nem volt ott a jelző.

Először is - általában, úgy egyáltalán, fölöslegesnek találom a címkéket (mostanában?). Konzervatív, orti, vagy reform, nem mindegy? Lényeg, hogy a Tóra központi helyet foglal ez az életemben, innentől fogva nézhetnek szatmárnak vagy rekonstrukcionistának, nem érdekel. 

Nem árt egy adott közösségről, vagy zsinagógáról tudni, hogy hova sorolja magát, mert így van vmilyen elképzelésem arról, hogy milyen a tfila, milyen emberek járnak oda davenolni. De egyes személyeknél sokkal kevésbé lényeges ugyanez. 

Még mindig leginkább a konzervatív vagyok, ha valami, de ez egyre kevésbé segít másoknak kiigazodni rajtam. Sőt.  Sok konzervatív barátom extrémistának tart, nem értik miért vagyok konzervatív. Az ortodoxok úgyszintén nem értik, végülis csak ezt az egalitáriánus izét kéne eldobnom és akár ortodox is lehetnék (jaj, köszönöm, mily kedves Tőletek.)

Másodszor is - Nem tudom, szeretnék-e a jövőben sorsközösséget vállalni a konzervatív zsidókkal (jobban, mint bármilyen más zsidókkal). 

Most, hogy rengeteg amerikai, konzervatív háttérrel rendelkező ember vesz körül, egyre egyértelműbb a számomra az ő elmondásaikból, hogy a konzi kilék nagy részében valóban csak a rabbi, a családja, és talán még 1-2 család ragaszkodik a halachához. 

 A mozgalom kiad millió brosúrát, amin nem győzik hangoztatni hogy ez egy halachikus mozgalom, de valójában senki nem veszi őket komolyan. 

Rengeteg konzervatív zsidó görcsösen hangoztatja, hogy márpedig nekik megengedte a mozgalom, hogy vezethetnek autót sábeszkor, ergo senki ne mondja nekik hogy nem szombattartóak. De a szomorú igazság az az, hogy fogalmuk sincsen mit csinálhatnak és mit nem a mozgalom szerint. Nem lepődnék meg, ha kiderülne hogy a többségük azt sem tudja hogyan működik a döntéshozatal. 

Vagyis két olyan dologra mutattam rá, a hipokritizmusra és a tudatlanságra, ami miatt a neológ közösségeket élhetetlennek tartottam. És sajnos egyre világosabb, hogy a konzervatív mozgalom sem sokkal jobb. 

Hát minek legyen részese? 

Poszt-poszt: Esetleg ellenmondásosnak tűnhet a poszt, hiszen ha nem számítanak a címkék, csak a Tóra, akkor nem-e mindegy, hogy milyen problémákkal küszködik a mozgalom. (Illetve, hogy az én címkém küszködik).  Ezen még gondolkodnom kell. Mindenestre most igenis zavar, hogy a "mozgalmam" hanyatlik, mégpedig azért mert nem akarják belátni, hogy a híveik tesznek az eszméikre. Mind e mellett pedig nem szeretnék se konzervatív, se ortodox, se semmi lenni, csak zsidó. Ezúton is köszönöm a facebooknak hogy lehetőségem van ezt kifejezni a profilomon. Bárcsak az emberek is tanulnának a facebooktól, és nem frusztrálnának felekezeti kérdésekkel.  

Sábesz a Mosávon

A mosáv egy kibbuchoz hasonló település, azzal a nagy különbséggel, hogy a telkek, házak, farmok, stb. magánkézben vannak. 

“A mosáv” (The Moshav) pedig általában Reb Slomo Carlebach által alapított mosávra utal, amely Modiin (30 km Jeruzsálemtől) mellett helyezkedik el. 

Reb Slomo talán az egyik legismertebb zsidó énekes-dalszerző, a vallási liturgiára írt zenéi az egész világot meghódították, rengeteg városban vannak ún. “Carlebach-minjánok”. 

Az ember fia azt hinné, hogy az ilyen modern-chászidisse, amerikai niggun találmányok nem jutnak el Pestre, de láss csodát, csak a Bethlen térig kell menni, ha Carlebach dallamot akarsz hallani. De megkockáztatom, hogy akar máshova is. (A Dohányban azért nem próbálkoznék). 

Mind e mellett Reb Slomónak egész rendes számmal akadtak követői, akiknek egy része mai napig a Mosávon él. Reb Slomó helyébe nem lépett senki, és feltehetőleg nem is fog, de ők így, rebbe nélkül is jól el vannak a saját hippi-világukban. (Utóbbi nem vicc akart lenni, a követők közül rengetegen hippik voltam Amerikában, aztán alijáztak, találkoztak Reb Slomóval és vallásosak lettek.)

Most már tényleg rátérek a lényegre: a Mosáv lakói havonta egyszer-kétszer vendégeket látnak sábeszre - aki jelentkezik, az megy és iszik, eszik, davenol, drósékat hallgat a sábesz asztalnál, és amikor éppen nem az utóbbiak közül az egyiket csinálja, akkor énekel. 

Szóval nekem egy ilyen sábeszben volt részem. 

Pénteken délelőtt a zuhogó esőben kissé elbátortalanodtam, mivel esélyét sem láttam, hogy elérjem a kinézett buszt, ráadásul a világért sem találtam cháredi (ultra-ortodox) hekserrel (rabbinikus pecsét) ellátott bort. Kicsit meg is ijedtem, mivel eddig nem nagyon barátkoztam olyanokkal, akiknek nem elég jó a jeruzsálemi rabbinátus pecsétje. 

Ráadásul teljesen idiótának éreztem magamat a boltban, utoljára Amerikában vettem le egymás után termékeket a polcról heksert keresgélve. (Viszont ez még akkor volt, amikor elkezdtem kósert tartani, vagyis még nagyonis izgatott procedúrának számított a hekser vadászat.) Otthon meg ugyebár, minek keresgélni azt, ami úgy sincs. 

A borról egy idő után lemondtam (volt helyette virág), a buszt természetesen lekéstem (de nem is akkor indult ám amikor ki volt írva), de végül a Mosávon lyukadtam ki egy-két óra után. (Aki volt már Izraelben az tudja, hogy itt elég komplikált lehet az utazás, sábesz előtt pedig még stresszes is, de visszanézve elég szórakoztató.)

A család végtelenül kedves volt és befogadó, nem annyira frum (vallásos), mint számítottam. Valóban állandóan énekelnek, a davenolás egészen zseniális, és meglepően jó divrei Tórát adtak. Minden dvar Tóra vagy niggun után sóhajtanak egyet és azt mondják “Sábesz Kajdes”. 

A sok Reb Slomós történet egy idő után fárasztó volt, jobban élveztem volna ugyanezeket a meséket, ha nem úgy kezdődik hogy “When Shlomo was with us, he used to say...”. Reb Slomós történetnél, csak a briszesek voltak többen. (A hetiszakaszban Avraham körülmetéli magát.) 

A társaság is kellemes volt, a Mir Jesiva (prominent jesiva Jeruzsálemben) srácokat leszámítva. Talán nem is ők maguk zavartak annyira, hanem a félsz és a frusztráció, amit kiváltottak belőlem. Nem mertem hangosan énekelni, és alig mertem elmenni mellettük, nehogy hozzájuk érjek. 

Ezenfelül pedig természetesen ők voltak az egyetlen olyan férfiak, akik egyszer sem álltak fel az asztaltól leszedni, vagy segíteni a konyhában. Ültek és várták, hogy a nők kiszolgálják őket. Ez valami olyan mértékig felidegesített, hogy hajszálon múlt, hogy kiboruljon nálam a pohár és megemlítsem. 

Mindenesetre tényleg gyönyörű volt az egész, márcsak a zenés-gitáros havdala miatt is megéri elnézni. 

Poszt-Poszt: Elég rossz volt visszajönni Jeruzsálembe. Zuhog az eső. (Kellett nektek imádkozni érte...) De legalább megtörtént az évszak váltás, valódi ősz van. Az őszről mindig Pest jut eszembe. Meg Párizs. Na, szóval, nem Izrael, ez a lényeg. Ide valahogy nem illik az ősz. Az őszhöz szeretem az őszi ünnepeket kötni, de amikor azok zajlanak, akkor itt még nyár van. 

Szóval ez most kicsit lehangol, de sebaj, már nincs messze a szombat. (A tavasz az igen, nem szépítem.)

A rossz blogger egyértelmű ismertető jele

Hogy már az első posztja után maximálisan elhanyagolja a blogját, és nem veszi a fáradságot hogy bejegyezzen.

Most jön a mentség, ami egyben egy kis update az életemről.
- Az ulpan fárasztó, ráadásul siker élményem sincs, mert mindenki jobb nálam. (A sok sémita kimagaslóan jól beszél héberül. És ha nem is jól, de legalább beszél. Én félek megszólalni. Na de ők persze előnyben vannak. )
Sokat kéne tanulnom és lelkiismeretfurdalásom lenne, ha úgy hagynám el az országot hogy nem beszélek héberül, miközben heti 3 posztot írtam. A hébernek mégiscsak prioritást kell élveznie. (Az utóbbi mondatok nem azt jelentik hogy blog-írás helyett héber szavakat tanulok. Bárcsak azt jelentenék.)

- Sokáig vagyok a jesivóban, fáradt vagyok. Mindig.

- És ha nem is vagyok fáradt... Otthon a lakás körüli teendők meg számlák várnak. Közvetlenül órák után pedig gyakorta kiborító teológiai felvetések és kérdések amiket rendszerint a többi bóherral osztok meg. Ők megnyugtatnak, hogy Jeruzsálemben sok más zsidó is ráébred arra, hogy ennek a dolognak, ami köré az életünket építjük (nevezzük vallásnak), némi köze van I.tenhez.
Ez kis nyugtalanságot okozhat, ha eddig nem nagyon foglalkozott az adott zsidó teológiával. Én ilyen adott zsidó vagyok.

- A legsajnálatosabb, de legjobb indokom a nem-posztolásra pedig az, hogy ösztöndíjakat kerestem Amerikába. Nem találtam. Kicsit kezdem feladni, mivel mindenhol zárt ajtókba botlom. Gondolkozni kezdtem a B-terven, de ez csak még több stresszt okoz(ott).

Poszt-Poszt: Ez kicsit személyes bejegyzés lett. Inkább általánosabbakat tervezek. És többet a jiddiskájtból. Bár meglepő, hogy hogyan sikerült egész kevés zsidó referencia ponttal ennyire zs-s posztot kreálni. Ez szimplán annak köszönhető, hogy az egész írás merő panaszkodásból áll. Jól esett.

Parsasz Brésisz

 A Brésiszben található számomra az egyik problematikusabb rész a Tórában. És nem, nem azért, mert Ádám oldalbordájából (is) származtatja Évát. (Illetve amiért állatok és madarak között keresgél magának partnert, mielőtt I.ten Éva megteremtése mellett dönt).  Utóbbi inkább akkor zavar, ha valamilyen soviniszta argumentáció alátámasztásaként idézik, ilyenkor pedig kellően mérges tudok lenni a Tajrára, de ez szerencsére ritkán fordul elő. Kerülöm a brésiszt-idéző sovinisztákat. 

A tanácstalanságot inkább maga a kettős teremtés történet okozz(t)a. Nem nyugtat meg a Biblia kritika válasza, miszerint az első P forrástól, a második pedig J forrástól származik. Talán mert nem is a kérdésemre válaszol, ami inkább így szól: "Hogyan nem vették észre ennyi időn keresztül, hogy a két történet nem egy?" 

Érthetetlen a számomra, hogy hogyan lehet a második történetet szimplán az első részletezése, amikor logikai ellentmondás van a kettő között. És akkor nem is beszéltünk a stilisztikai eltérésekről.

Épp a hetekben akadt Soloveitchik "The Lonely Man of Faith" c. esszéje a kezembe, ami pedig egészen új perspektívát nyújtott, és így remélhetőleg holnap nyugodtabb szívvel fogom a lejnolást követni. 

Soloveitchik szerint nem kettős tradícióra ill. történetre utal a Brésisz két fejezete, hanem az ember duális természetére. Az ellentmondás a történetek között, amely oly sok embernek problémát okoz, kreált, a valódi ellentmondás magában az emberben van. És erre világít rá a Tóra. 

Ergo egészen rossz helyről közelítettem meg a kérdést a Rav szerint. Mindkét történetnek helye van, nem hiába kanonizálták. Nem logikai ellentmondást kell keresni és értetlenkedni a bölcsek elfogultságán, hanem túllátni magán a psáton, magán a teremtés menetén. 

Azt, hogy miben is különbözik a két Ádám, miben rejlik a duális természetünk, legközelebbre hagyom.  

A köv. poszt alkalmával nem engem fogtok olvasni, hanem Soloveitchiket...(Bli néder). Szóval érdemes lesz követni :-)

Git sábesz!