Sábesz a Mosávon

A mosáv egy kibbuchoz hasonló település, azzal a nagy különbséggel, hogy a telkek, házak, farmok, stb. magánkézben vannak. 

“A mosáv” (The Moshav) pedig általában Reb Slomo Carlebach által alapított mosávra utal, amely Modiin (30 km Jeruzsálemtől) mellett helyezkedik el. 

Reb Slomo talán az egyik legismertebb zsidó énekes-dalszerző, a vallási liturgiára írt zenéi az egész világot meghódították, rengeteg városban vannak ún. “Carlebach-minjánok”. 

Az ember fia azt hinné, hogy az ilyen modern-chászidisse, amerikai niggun találmányok nem jutnak el Pestre, de láss csodát, csak a Bethlen térig kell menni, ha Carlebach dallamot akarsz hallani. De megkockáztatom, hogy akar máshova is. (A Dohányban azért nem próbálkoznék). 

Mind e mellett Reb Slomónak egész rendes számmal akadtak követői, akiknek egy része mai napig a Mosávon él. Reb Slomó helyébe nem lépett senki, és feltehetőleg nem is fog, de ők így, rebbe nélkül is jól el vannak a saját hippi-világukban. (Utóbbi nem vicc akart lenni, a követők közül rengetegen hippik voltam Amerikában, aztán alijáztak, találkoztak Reb Slomóval és vallásosak lettek.)

Most már tényleg rátérek a lényegre: a Mosáv lakói havonta egyszer-kétszer vendégeket látnak sábeszre - aki jelentkezik, az megy és iszik, eszik, davenol, drósékat hallgat a sábesz asztalnál, és amikor éppen nem az utóbbiak közül az egyiket csinálja, akkor énekel. 

Szóval nekem egy ilyen sábeszben volt részem. 

Pénteken délelőtt a zuhogó esőben kissé elbátortalanodtam, mivel esélyét sem láttam, hogy elérjem a kinézett buszt, ráadásul a világért sem találtam cháredi (ultra-ortodox) hekserrel (rabbinikus pecsét) ellátott bort. Kicsit meg is ijedtem, mivel eddig nem nagyon barátkoztam olyanokkal, akiknek nem elég jó a jeruzsálemi rabbinátus pecsétje. 

Ráadásul teljesen idiótának éreztem magamat a boltban, utoljára Amerikában vettem le egymás után termékeket a polcról heksert keresgélve. (Viszont ez még akkor volt, amikor elkezdtem kósert tartani, vagyis még nagyonis izgatott procedúrának számított a hekser vadászat.) Otthon meg ugyebár, minek keresgélni azt, ami úgy sincs. 

A borról egy idő után lemondtam (volt helyette virág), a buszt természetesen lekéstem (de nem is akkor indult ám amikor ki volt írva), de végül a Mosávon lyukadtam ki egy-két óra után. (Aki volt már Izraelben az tudja, hogy itt elég komplikált lehet az utazás, sábesz előtt pedig még stresszes is, de visszanézve elég szórakoztató.)

A család végtelenül kedves volt és befogadó, nem annyira frum (vallásos), mint számítottam. Valóban állandóan énekelnek, a davenolás egészen zseniális, és meglepően jó divrei Tórát adtak. Minden dvar Tóra vagy niggun után sóhajtanak egyet és azt mondják “Sábesz Kajdes”. 

A sok Reb Slomós történet egy idő után fárasztó volt, jobban élveztem volna ugyanezeket a meséket, ha nem úgy kezdődik hogy “When Shlomo was with us, he used to say...”. Reb Slomós történetnél, csak a briszesek voltak többen. (A hetiszakaszban Avraham körülmetéli magát.) 

A társaság is kellemes volt, a Mir Jesiva (prominent jesiva Jeruzsálemben) srácokat leszámítva. Talán nem is ők maguk zavartak annyira, hanem a félsz és a frusztráció, amit kiváltottak belőlem. Nem mertem hangosan énekelni, és alig mertem elmenni mellettük, nehogy hozzájuk érjek. 

Ezenfelül pedig természetesen ők voltak az egyetlen olyan férfiak, akik egyszer sem álltak fel az asztaltól leszedni, vagy segíteni a konyhában. Ültek és várták, hogy a nők kiszolgálják őket. Ez valami olyan mértékig felidegesített, hogy hajszálon múlt, hogy kiboruljon nálam a pohár és megemlítsem. 

Mindenesetre tényleg gyönyörű volt az egész, márcsak a zenés-gitáros havdala miatt is megéri elnézni. 

Poszt-Poszt: Elég rossz volt visszajönni Jeruzsálembe. Zuhog az eső. (Kellett nektek imádkozni érte...) De legalább megtörtént az évszak váltás, valódi ősz van. Az őszről mindig Pest jut eszembe. Meg Párizs. Na, szóval, nem Izrael, ez a lényeg. Ide valahogy nem illik az ősz. Az őszhöz szeretem az őszi ünnepeket kötni, de amikor azok zajlanak, akkor itt még nyár van. 

Szóval ez most kicsit lehangol, de sebaj, már nincs messze a szombat. (A tavasz az igen, nem szépítem.)