Miután az Ö.való megteremtette az első embert, Ádámot, azt mondta: "Nem jó Ádámnak egyedül lennie." Teremtett melléje egy nőt,  szintén a földből, és Lilitnek nevezte. 
Azonnal veszekedni kezdtek. 
Lilit mondta: "Nem fekszem alád." Ádám válaszolt: "Nem fekszem alád, hanem föléd. Mivel te arra vagy alkalmas, hogy alattam legyél én meg fölötted."
Lilit válaszolt: "Egyenlőek vagyunk, mert mindketten a földből származunk." (...)
Ben Sira ábécéje 23 A-B

2010. január 18., hétfő

"Szeresd a békét, és üldözd a békét" (Pirké Ávot 1:12)





Rég írtam. 

Nem mondanivaló, hanem inkább idő hiányában.
De most anyukám küldött egy emailt, hogy hiányzik neki a blog -  hát írjál már kislányom, írta. 

Szóval írok.
Se nem szépet, se nem jót. 

Idáig kerültem forró kását. Részben mert nem olvasok újságot (nem, online sem), és nem akarok laikusként hozzászólni. Részben pedig mert egy nyugat Jeruzsálemben élő, anglo származásúakkal körülvett tanuló nem szembesül a hétköznapokban  az un. "arab-izraeli" konfliktussal. 
Csak az izraeli rasszizmussal, amiről meg nem szívesen írok, mert helyettük is szégyellem magamat. (Arab rasszizmussal nem találkoztam, de ez egyszerűen annak tudható be hogy nem vagyok velük kontaktusban.)

De a héten a beisz midrás is ettől zengett, nem lehetett elmenni mellette. 

Az egyik nagyon közeli barátnőm és pár, itt tanuló rabbiképzős fiatal két hete a cisz-jordániai Bét Száhor (angolul Beit Sahour-nak írják) melletti Os Grab dombon lévő elhagyatott katonai épületekre különböző Tórai idézeteket fújtak.

Ennek azért érezték szükségét, mert az Osh Grabot elfoglalni akaró telepesek nem éppen a vallási előírások szerint jártak el az elmúlt időben. 

67 előtt az Os Grabot (vagy másnéven Sdemát) Jordánia használta katonai célokra, utána pedig Izrael. A katonai bázist körülvevő (palesztin) magánterületet szintén magához vonta a katonaság, így a tulajdonosok nem tudták tovább fejleszteni. 2006ban a katonaság kivonta magát a területről, de az elkobzást nem vonták vissza. 
Vagyis itt van ez a terület - ami nem tudjuk kihez tartozik, de a katonaság már nem használja. Izrael valószínűleg a magáénak vallja, viszont Palesztin állam létrejötte esetében természetesen hozzájuk kerülne, mivel Bét Szahor (palesztin-keresztény település) közvetlen közelében van.

2008ban a Cure International egy gyermek kórházat szeretett volna építeni az Os Grab tetejére, de a katonaság nem adta meg rá az engedélyt. 
Viszont egy park felépült, foci pályával és közösségi központtal. 

A kórházért való küzdelmek közepette a Women in Green nevű telepes szervezet egy cionista kulturális centrumért kampányol(t). 
Telepeseket említve mondanom sem kell, hogy nem riadnak vissza az erőszaktól.

Az elmúlt időben az OsGrab dombján lévő épületeket egyszerűen elfoglalták a telepesek. Különböző cionista mozgósításokat tartanak. Az épületeket olyan graffiti takarta mint "Halál az arabokra" és "Erec Jiszrael a zsidóké" és "Sosem engedjük Cisz-Jordániát". 

Hát, ezeket festették le az ismerőseim olyan idézetekkel, mint: "Szeresd az idegent, mint önmagadat, mert idegenek voltatok Egyiptomban" (Lev. 19.34), "Ne utálj egyetlen embert se" (Ben Azzai - Pirké Ávot), "Ne lopj", stb. 

Múlt pénteken észre vették ezt a telepesek. 
Lefestették fehér festékkel az összes idézetet, attól függetlenül hogy I.ten neve szerepelt a falakon. (Nagyon szigorú vallásjogi törvények tiltják, hogy I.ten írott nevét kitöröljük.)

Ami még ennél is zavaróbb, hogy az Os Grabon lévő parkot, ahol palesztin gyerekek játszanak nap mint nap, telefújták Dávid csillagokkal és cionista szlogenekkel. 

A Dávid csillagok kimondottan zavarnak, mert ez az ÉN szimbólumom is. 
De ők a gyűlölet és a rasszizmus nevében használták. 

Beezrát Hásem péntek délelőtt páran odamegyünk ezeket lemosni. 
Ha pedig minden igaz, a telepesek demonstrálni fognak.